Hírlevél
A GLOBE PROGRAM MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEIRŐL
2005. április
A tavasz híre, hogy Kiskunhalas nagy lendülettel tör előre! Mind a nemzetközi, mind a hazai listán megelőzte a karcagiakat és a biharkeresztesieket. Az első továbbra is a szentendrei Ferences Gimnázium, a nemzetközi mezőnyben 10. Kiskunhalas, 11. Karcag, 17. Biharkereszetes. A hazai mezőnyben őket követi Fehérgyarmat, a budapesti Szerb Antal Gimnázium és Pannonhalma. Siófok is szépen halad előre. Megelőzte a budapesti Than Károly Gimnáziumot, majd Tiszaújvárost is. Pécs szintén szépen megindult, leelőzte Kőszeget, Szolnokot és Bátonyterenyét. Csak így tovább!
A napokban fejeződtek be a szinkron napok. Akik még nem küldték az eredményeket, azok sürgősen pótolják, mert a szakértők szeretnék elkezdeni az értékelést.
Újabb iskola érdeklődik programunk iránt. A soproni Szent Orsolya Gimnázium tanárai és diákjai jelezték csatlakozási szándékukat. Felvettük velük a kapcsolatot, a legközelebbi szakértői találkozón tárgyaljuk a felvétel feltételeit.
Rádiófelvétel készült a GLOBE Program bemutatásáról, melyet a Kossuth Rádió Iskolapélda c. műsorában fognak leadni április 7-én, csütörtökön, Rékai Gábor szerkesztésében. Hallgassátok meg, ha tehetitek.
Szép tavaszt, romantikus természetfigyelést kívánok!
Üdvözlettel:
Orgoványi Anikó
koordinátor
Budapest, 2005. március 31.
|
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
||
|
Szentendre |
Szentendre |
Szentendre |
|||||
|
Karcag |
Karcag |
Kiskunhalas |
|||||
|
Biharkeresztes |
Kiskunhalas |
Karcag |
|||||
|
Kiskunhalas |
Biharkeresztes |
Biharkeresztes |
|||||
|
Fehérgyarmat |
Fehérgyarmat |
Fehérgyarmat |
|||||
|
Bp.Szerb A.G |
Bp.Szerb A.G |
Bp.Szerb A.G |
|||||
|
Pannonhalma |
Pannonhalma |
Pannonhalma |
|||||
|
Tiszaújváros |
Tiszaújváros |
Siófok |
|||||
|
Bp. Zsigmond téri Than Károly G. |
Siófok |
Tiszaújváros |
|||||
|
Siófok |
Bp. Zsigmond téri Than Károly G. |
Bp. Zsigmond téri Than Károly G. |
|||||
|
Szeged |
Szeged |
Szeged |
|||||
|
Debrecen |
Debrecen |
Debrecen |
|||||
|
Csurgó |
Csurgó |
Csurgó |
|||||
|
Bp. József A. |
Bp. József A. |
Pécs |
|||||
|
Kőszeg |
Pécs |
Bp. József A. |
|||||
|
Pécs |
Kőszeg |
Szolnok Varga K. G. |
|||||
|
Bátonyterenye |
Bátonyterenye |
Kőszeg |
|||||
|
Szolnok Varga K. G. |
Szolnok Varga K. G. |
Bátonyterenye |
|||||
|
Tokaj |
Tokaj |
Tokaj |
|||||
|
Bp. Kossuth |
Bp. Kossuth |
Bp. Kossuth |
|||||
|
Bp. Táncsics |
Bp. Táncsics |
Bp. Táncsics |
|||||
|
Barcs |
Barcs |
Barcs |
|||||
|
Érd |
Érd |
Bp. Szent László G. |
|||||
|
Bp. Szent László G. |
Bp. Szent László G. |
Érd |
|||||
|
Szolnok Ép. |
Szolnok Ép. |
Szolnok Ép. |
|||||
|
Bp.ELTE Trefort Gimn. |
Bp.ELTE Trefort Gimn. |
Bp.ELTE Trefort Gimn. |
|||||
|
Bácsalmás |
Bácsalmás |
Bácsalmás |
|||||