Hírek, események Mi a GLOBE? A magyar hálózat szervezete Mérések-eredmények
Művészet és kultúra GLOBE-sok írták Egyebek Arhívum

GLOBE Konferencia

Bátonyterenye, Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

2005. okt. 21-22.

EMLÉKEZTETŐ

 

Sikeresen és eredményesen zárult a GLOBE konferencia Bátonyterenyén, körülbelül 40 fő részvételével, akik tizenkét településről (Bácsalmás, Bátonyterenye, Biharkeresztes, Budapest, Debrecen Fehérgyarmat, Karcag, Kiskunhalas, Pécs, Siófok és Tiszaújváros) érkeztek.

A rendezvény során mélyítettük szakmai és művészeti ismereteinket, bepillantást nyerhettünk a helyi iskola életébe, megerősítettük személyes kapcsolatainkat, új GLOBE tanárokat és diákokat köszönthettünk körünkben, terveket szőttünk a további időszakra. Mindezt kellemes baráti légkörben, jó hangulatban tettük.

Az első pillanattól fogva kedves figyelmességben volt részünk. Érkezésünkkor az iskola tanárai és diákjai fogadtak minket, majd Pethőné Szabó Piroska köszöntötte a vendégeket. Átadta Csank Csaba igazgató úr és Földi Balázs tanár úr üdvözletét, akik az előkészítésben sokat segítettek, de külföldi útjuk miatt a rendezvényen nem tudtak részt venni. Piroska ezután ismertette a térség – Palócföld történelmét, földrajzi, gazdasági és kulturális sajátosságait és iskolájuk történetét. Befejezésül ízes palóc nyelven elénekelt egy helybéli népdalt, melyet nagy örömmel hallgattunk.

Az Oktatási Minisztérium képviseletében Simonyi István szakreferens üdvözölte a résztvevőket. Beszédében elmondta, hogy a minisztérium fontosnak tartja a környezeti szemléletmód kialakítását a fiatalok körében, elismeri a GLOBE Program fontos szerepét, s támogatni fogja működését a jövőben is. Orgoványi Anikó programkoordinátor előadásában összefoglalta a GLOBE nemzetközi és hazai történetét, ismertette az elmúlt időszak eredményeit, kiemelte a hazai GLOBE iskolák nemzetközi sikereit. Mint ismeretes, a nemzetközi lista első tizenkét helyezettje között négy magyar iskola is szerepel. Ez a hazai résztvevők lelkesedését bizonyítja. A kevesebb adatot beküldő iskolák is dolgoznak. Ezt bizonyítják a benyújtott diákpályázatok, akciókon történő részvétel, s kiderül a visszajelzésekből is. Szakértőink az általuk megfogalmazott felhívásokkal élénken tarják az érdeklődést a környezeti problémák meglátása, és a megoldás útjainak keresése terén. Ezt a célt szolgálják a diákpályázatok és a szinkron napok meghirdetései is. A diákok számára szervezett programok, mint a nyári tábor, GLOBE tanulmányi játékok, találkozók stb., tovább növelik a diákok körében a kedvet és az érdeklődést a program iránt. Magyar kezdeményezésre került be a művészeti terület a nemzetközi GLOBE programba. Ennek továbbfejlesztésén folyamatosan dolgozunk.

Szakértőink előadásai következtek ezután. Dr. Gyuró György a meteorológiai megfigyelések történetét idézte fel, Dr. Kalapos Tibor a GLOBE biológiai megfigyelések terén bekövetkezett változásokra hívta fel a figyelmet. Dr. Victor András arra buzdította a jelenlévőket, hogy segítsenek megfelelő módszert találni a mosószerekkel szennyezett víz kimutatására. Orgoványi Anikó a nemzetközi konferencián előadott művészeti diasorozatot mutatta be a konferencia résztvevőinek.

Ezután az iskolák beszámoló következtek. A biharkeresztesi, fehérgyarmati és kiskunhalasi csoportok diákjai ismertették kutatásaikat, mérési eredményeiket, környezeti megfigyeléseiket, melyekről a diákpályázataikban is írtak. A kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulói vetített képes élménybeszámolót tartottak a csehországi GLOBE GAMES nevű tanulmányi játékokról, melyen 2005. tavaszán vettek részt.

Nagy várakozás előzte meg a diákpályázatok eredményhirdetését. Szakértőink értékelték a meteorológia, vízkémia, biológia, művészet és informatika témakörökben beérkezett pályázatokat, majd az ünnepélyes díjátadásra került sor. A díjak megvásárlását az Oktatási Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat támogatása tette lehetővé, melyet ezúton is köszönünk.

A nap végén egy hangulatos helyi étteremben folytattuk a baráti beszélgetéseket vacsora közben.

Szombaton reggel a szakértők előadásaival folytatódott a konferencia. Dr. Weidinger Tamás a légköri megfigyelésekről, valamint a meteorológiai jelentések grafikonjainak és ábráinak értelmezéséről tartott tartalmas előadást. Dr. Kalapos Tibor, dr. Victor András és Orgoványi Anikó a következő diákpályázat kiírásával kapcsolatos tudnivalókat ismertették, illetve ötletgyűjtésre kérték a résztvevőket. Kecskés Ferenc, a budapesti Táncsics Mihály Gimnázium tanára javasolta, hogy kutatási feladataink közé vegyük fel a bagolyköpetek vizsgálatát, melyben ő már komoly tapasztalatokat szerzett. A résztvevők örömmel üdvözölték javaslatát.

Délelőtt tíz órakor Maruzs Orsolya tanárnő, valamint Somoskői Csaba és Verebélyi Viktor technikus fiatalok vezetésével a Zagyva patakhoz indultunk, ahol a szemerkélő eső ellenére elvégeztük a vízvizsgálatokat (pl. meghatároztuk a víz oldott oxigéntartalmát a klasszikus Winkler módszerrel, és összehasonlítottuk a desztillált víz és a Zagyva vizének oldott oxigén tartalmát. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Zagyva vize oxigénben gazdagabb volt, valószínűleg amiatt, hogy a magasabban fekvő víztározóból lezúduló víz levegőzik, s több oxigénnel dúsul.)

A terepgyakorlat végeztével visszafelé menet Maconkán megtekintettük a XII. században épült, Árpád-kori templomot, mely még ma is fogadja a hívőket. Rácsodálkoztunk a XIII. századi, eredeti szépségében fennmaradt freskókra. Szomorúan láttuk, hogy a szentély fala teljes hosszában megrepedt. A gondnok néni elmondása szerint a felújításra nincs pénz. Elhatároztuk, hogy megpróbálunk tenni valamit a ritka műemlék megmentése érdekében. Sétánk során láttunk még néhány szép parasztházat, melyet szintén meg kellene menteni az enyészettől. Jó példákat is találtunk erre. Néhány régi parasztházat a tulajdonosa eredeti szépségében újított fel, s korszerűsített úgy, hogy a mai igényeknek is megfeleljen, de az eredeti stílus is megmaradjon. Szép, követendő példák!

 

Összegezve:

A konferencia igen sikeres és eredményes volt. A résztvevők aktívan együttműködtek a szakértőkkel, új ötletekkel gazdagítva a következő időszak terveit.

Közös elhatározással megállapodtunk az alábbiakban:

  • Folytatjuk az eddigi munkát a GLOBE Program kereteiben.
  • Támogatjuk a három újonnan jelentkezett iskola felvételi kérelmét.
  • A diákpályázat anyagát mind nyomtatott formában, mind elektronikus úton (pl. e-levél, CD) eljuttatják a pályázók a szakértőknek.
  • Az iskolák heti – kéthetenti rendszerességgel megnézik az e-postát, és értesítik a koordinátort bárminemű változásról (személyi, cím, stb.).
  • Javasoljuk a GLOBE iskoláknak, hogy a mérési adatok gyűjtésén túl keressék az ok-okozati összefüggéseket, és keressék a megoldás lehetséges útjait.
  • A természettudományos kutatások mellett mélyedjenek el a művészet témakörében is (beleértve az épített örökség megőrzését is.)

 

Köszönjük a Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium vezetőinek, tanárainak, diákjainak és valamennyi munkatársának a szívélyes fogadtatást, és a szakmai munka feltételeinek biztosítását.

 

 

 

 

Orgoványi Anikó

koordinátor

2005. október 23.




Hírek
HÍREK | GLOBE | RÓLUNK | MÉRÉSEK | MŰVÉSZET | ÍRÁSOK | EGYÉB | ARCHÍV


Elérhetőségeink:

Bázis iskola: Ferences Gimnázium
2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 2. Tel: 26/311-165; Fax: 26/318-028
Koordinátor: Orgoványi Anikó Tel: 26/328-908
WebSzerkesztő: JURA


Oktatási Minisztérium | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium | GLOBE-központ www.globe.gov

* WebDesign: jura.superweb.hu * A honlapot támogatja: www.superweb.hu *